Üdvözöljük a Magyar Építéstechnika honlapján

Változó jogszabályok

Augusztusban és szeptemberben több – az építésügyet érintő jogszabály változik. Összefoglalásunkban röviden áttekintjük a legfontosabbakat.

Az építési beruházások közbeszerzési eljárás során készítendő dokumentációjának tartalmáról szóló 215/2010. (VII. 9.) Korm. rendelet

Csúcstechnológia Békéscsabán

A TONDACH 2009-ben nyitotta meg zöldmezős beruházásként felépült új kerámia tetőcserépgyárát, a Csaba II - t, Békéscsabán. Az új gyártócsarnok rekordidő alatt épült fel, és 25.000 m2 teret kínál a modern gyártási technológiának. Az új agyag előkészítő mellett a Rieter gyártmányú 3 fejű prések és az alkalmazott robotok is a technológia legmodernebb szintjét képviselik. A 235 méter hosszú alagútkemence a maga nemében a legnagyobb a világon.

Egyszerűbb építési szabályok az árvízi területeken

Az építési engedélyt 11 napon belül kell kiadnia a hatóságnak az árvízzel sújtott területek újjáépítésekor, feltéve, hogy az építtető ajánlott tervet adaptáltat - egyebek mellett ezt tartalmazza az a hétfőtől hatályos kormányrendelet, amely a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg.

Átadták „Az év főépítésze” díjat

Horváth András, Paks főépítésze lett idén Az év főépítésze, Jeney Lajos építészmérnök, Hajdúnánás és Mezőhegyes főépítésze pedig Főépítészi életműdíjat vehetett át csütörtökön Pakson, a XV. Országos Főépítészi Konferencián.

A Pár-beszéd, avagy a kreativitás ereje címet viselő konferencia központi témája a kulturális alapú városfejlesztés, amely megpróbál a kultúra alapján egy új jövőképet kialakítani a településnek, amelyben a lakók újból megtalálják a helyüket, kreativitásuk gazdálkodási tevékenységgé válik.

Tovább romlott az építőipar helyzete

Folytatódik az építőipar vesszőfutása, az ágazat helyzete az idei hetedik hónapban tovább romlott. Júliusban az előző hónaphoz és az első félévhez képest egyaránt gyorsult az újonnan indított felszámolási eljárások számának növekedése. Júliusban 393 cég került ilyen eljárás alá, ami 35,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

Hogyan tovább építőipar? – Szakmai Nap

A Verlag Dashöfer Szakkiadó Kft 2010. november 17-én Építőipari Szakmai Napot rendez az újonnan átalakított ZARA Hotelben (1077 Budapest, Dohány u. 42-44).

A konferencia célja, hogy szakmai és financiális téren egyaránt konkrét, gyakorlati segítséget nyújtson az építőiparban dolgozó kis- és középvállalkozások, önkormányzatok számára.

CSR Hungary Díj 2010 - a hétköznapok felelőssége

A pályázati regisztrációk beérkezésének határideje: 2010. szeptember 30.

2006-ban indítottuk el a CSR Hungary évi konferencia-sorozatot, melynek szakmai színvonala, sajtóvisszhangja pozitív folyamatokat generált az országban. Sőt követőkre is találtunk!

Ma már a Konferencia az év vezető csr fóruma ahol gazdaság döntéshozó, kommunikációs vezető, kutató, hallgató cserélheti ki tapasztalatait. Honlap: www.csrhungary.eu

21 új világörökségi helyszín

A tavalyinál lényegesen több, huszonegy új kulturális és természeti kincset nyilvánított a világörökség részének az UNESCO Világörökség Bizottsága, amely július 25. és augusztus 3. között tartotta 34. rendes éves ülését Brazília városban.

2010. szeptember 1-jétől ismét felállnak a megyei közigazgatási hivatalok

A fővárosi, megyei közigazgatási hivatalok a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerveként jönnek létre. A közigazgatási hivatalokat a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter irányítja. A közigazgatási hivatal közvetlenül a közigazgatási hivatal vezetője által vezetett szervezeti egységekből, továbbá kormányrendelet rendelkezése alapján ágazati szakigazgatási szervekből áll. A megyei közigazgatási hivatal illetékessége a székhelye szerinti megyére terjed ki. A fővárosi közigazgatási hivatal illetékessége Budapest főváros területére, a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal illetékességi területe Pest megyére terjed ki.

Kortárs építészeti kiállítás Kínában

2010. augusztus 23. és szeptember 4. között 49 kortárs magyar templommal és kápolnával ismerkedhetnek a kínai érdeklődők a MÉSZ által szervezett interaktív kiállításon. Az elmúlt 20 év templomait – köztük Makovecz, Csete, Nagy Tamás, Balázs Mihály épületeit – fotók, filmek és rajzok formájában mutatják be a Csanády fivérek.